Ép testben

Múlt hét csütörtökön elegem lett a tespedésből és felkapva a teljes harci díszt elmentem futni egyet. Eleve regisztráltam magam a hivatali fitneszre egy modern terembe, ahova a többi PhD hallgató is jár felhevült csajokat nézegetni. Elég drága a havi bérlet, de mivel a felét az egyetem állja, így még nekem is megéri. Az első alkalomra beígértek egy kondíció felmérést, hogy majd tudjanak adni személyes edzéstervet, s mivel nem akartam egyből beégni, előzetes futkorászással akartam magam ismét formába hozni. Viszonylag hamar beigazolódtak a félelmeim az állóképességemmel kapcsolatban, mivel bár a halakból nyert protein és omega 3 jól fűtötték a kazánt, az egyéb mechanikus részek nem bírták sokáig húzni a masinát. Azzal biztattam magam, hogy legalább innen már nincs lejjebb és csak fejlődni tudok. Hétfőn meg is jelentem élő valómban, és a kezdeti díj, illetve ujjlenyomatom megadása után neki is állhattam testem acélfegyverré való kovácsolásának. Igen, itt nincs bohóckodás mindenféle kártyával, az ajtó az ujjlenyomatoddal működik. Kissé megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy az emberek nagy része csak bohóckodni illetve saját lelkiismeretét nyugtatgatni jár ide, mert hozzájuk képest még én is én iron man-nek tűntem. Néhány erőgépen még a legnehezebb fokozat is csak bemelegítésre volt elég. Titánnak éreztem magam, az istenek ősének, de valószínűleg a gyors sikerélmény is volt azon gépek célja. Később azért megtaláltam az izomsarkot is, így legalább következő nap egészen le tudtam magam foglalni az izomlázzal. A zuhanyzó és szekrényrendszer is rendkívül modern volt, tökéletesen praktikus kialakítással. Egyedül a 150 kilós férfitangás sporttárs látványa hagyott bennem feldolgozhatatlan élményt, amitől még este is poszttraumás sokkokat kaptam a közösen főzött mexikói babos, zöldséges hússal töltött palacsinták ellenére.