Automated mechanism design

Többeknek feltűnt már, hogy mindenről írtam már, csak arról nem, amiért konkrétan a PhD szól és a fizetést is kapom: a kutatásról. Idáig nem is volt nagyon mit, mivel lassan körvonalazódik a téma, s a felettesem szerint az első év arról szól, hogy megtanuljam azon matematikai eszközöket, amik a kutatáshoz szükségesek és mindent elolvassak, aminek köze lehet a projekthez, illetve azt is, aminek nem, mert az is szélesíti a látóköröm. Az irány alapvetően az algoritmikus játékelmélet lenne, aminél muszáj hangsúlyozni az algoritmikus részt, mert különben nem lehetnénk az operáció kutatási csoportban. Ez kicsit korlátozza is a többi csoporttárssal való együttműködést, mert az operációkutatás játékelméleti aspektusával egyedül a tanárom 3 tanonca foglalkozik (én + az iráni Hossein + a kóreai Csing Vung, akinek értelemszerűen nem ez a neve, de az eredetit nem tudom megjegyezni). Közölünk Hossein van itt a legrégebben, utána következik Csing Vung és én vagyok a legújabb. Csing Vung egyszer mondta is, hogy neki Hossein a jövője. Erre reagáltam, hogy remélem nekem egyikőtök sem lesz az, hehe.
Egyelőre több fő téma is terítéken van, de az első iránycsapás az automatikus mechanizmus tervezésben történt. A mechanizmus tervezés röviden és kevésbé tudományosan játékok kereteinek, szabályainak tervezését jelenti. Ezen szabályokat igyekszünk úgy megkonstruálni, hogy miközben játékosok önös érdekeik szerint cselekedve, saját hasznosságuk maximalizálása szerint játszanak, mégis a mi céljainknak megfelelő eredményt érjék el a játék végén. A játék lehet aukció, közbeszerzés, válási osztozkodás vagy bármilyen más szituáció, ahol több szereplő kerül interakcióba egymással. A mi célunk lehet például a nép jólét, bevétel maximalizálás vagy bármi más nemes vagy nemtelen ügy. Külön figyelnünk kell arra, hogy a játékosoknak megérje részt venni a mókában, illetve, hogy őszintén, a saját preferenciáik kinyilvánításával tegyék. Ez elég összetett probléma, különböző típusú estekhez eltérő optimális megoldás tartozik, vagy még nincs is rá egy. Az automatikus mechanizmus tervezés mindezt azzal fejelné meg, hogy írunk egy programot, aminek csak beadnánk, hogy mi a játék, kik a szereplők, mi a célunk és ő megadná nekünk korlátos időn belül az optimális mechanizmust problémaosztálytól függetlenül. Ez elég elegáns megoldás, én magam is írtam ilyen programot, nagyon szép eredményeket ad, de nagyon hamar kapacitás problémákba ütközünk. A probléma exponenciálisan nő az inputtal így a valóság reprezentálása  erősen korlátozott. A projekt célja tehát az tömörebb reprezentálás, gyorsabb megoldás keresés, illetve  pontos közelítő algoritmusok meghatározása. Előre!

Ha nem is főnix, de legalább egy pislákoló szentjánosbogár

Mint ahogy a rózsaujjú hajnal kél ki a ködből, úgy hasítok Pegazussal reggelente az egyetem felé.  Pegazus a már korábban is emlegetett Excalibur méltó utóda, sötétkék paripám.  Kvalitásaiban túlmutat elődjén is, nem hiába kértek érte sokat (az egyetemtől, hehe). Legszívesebben áramot vezetnék bele távollétemben, nehogy valaki hozzányúljon. Vettem is hozzá igazi biciklis kesztyűt, amiben -5 fokig élvezhetjük egymás társaságát. Az alatt pedig úgyis összefagyunk.

Természetesen mire beérek 9 és 10 között az irodába,addigra a hajnal meg rózsa ujja már rég messze járnak. A reggeli testmozgás mellett Hossein barátian üdvözlő váll és mellmasszázsa adja meg a löketett, melytől tágabbra pattannak a pupilláim, mint bármely kávétól. Kultúráink közti egzotikus különbségeket igyekszem egyelőre világpolgárként kezelni. Ha netalán még ezek után sem érzem magam elég ébernek a munkához, akkor a napi d vitamin bevitelemet szolgáló tonhalas szendvics majszolása közben a magyarországi hírekkel tódítok vért az agyszövetekbe előkészítve őket bármilyen kihívásra. Hétfőnként azonban nem tudom elvégezni a teljes rituálét, ugyanis a reggeli 7.26-os vonattal Utrechtbe kell masíroznom. Az út rendszerint erőnléttől függően 5-10 perc olvasással és 2 óra mínusz 5-10 perc alvással telik. Az ok, amiért testi épségemet kockáztatva ilyen korán indulok eme távoli helyre, az két matek kurzus, amit kimondottan PhD tanoncoknak szerveznek. A kezdeményezés egyébként figyelemre méltó, mivel néhány specifikus tantárgyat a kevés érdeklődő vagy inkább érintett diák miatt nem gazdaságos megszervezni egy adott egyetemen, országos szinten viszont elég lehet rá a kereslet és ehhez a válogatott közönséghez már el tudják csábítani a legjobb tanárokat is. Mivel Hollandia kis ország, ezért a legeldugottabb zeg-zugokból is oda lehet érni 10.15-re az utrechti egyetem matematikai épületébe. 3 tantárgyat is kínálnak egy napra, hogy ne utazzunk hiába, de egyelőre csak kettővel kacérkodtam, s a maradékot inkább a honi egyetemen vettem fel. Ez utóbbiakon meg is látszik a különbség: kevés, de legalább annál felkészületlenebb diákok, ahol azért nem akarnak összeülni megbeszélni a nehezebb feladatokat, nehogy azután hasonló szintűeket kapjanak a vizsgán. Az idegesítő németekről meg majd inkább később lesz egy kirohanásom.

Hiába viszont a nagyszerű szervezés, a korai kelésért a test buszúért kiált a szellem ellen, s az órák vége felé arra csábít, hogy csukott szemmel gondolkodjak, mert az úgy kényelmes. Ám elég egy röpke gyengeség s máris gráfok nőnek az érintő síkokon és minden elmélet egy szintézissé áll össze. Álmaimban. Alapvetően nem lehet szép látvány, ahogy a maastrichti különítmény magában mereng, de még komikus szituációkat is szül a jelenség: Múltkor a szokásához híven egy kérdést tett fel a tanár, olyan félig költői módon, nem várva gyors választ a bamba tömegtől. Viszont kivételesen én tudtam rá a választ és örömömben felébredve a válaszommal törtem meg a csöndet. A reakciókat nézve azonban hírtelen el is bizonytalanodtam, hogy vajon a megoldás csupán álom volt? Vagy már maga a kérdés is?! Halvány remény volt rá, hogy csak simán nem értették, amit mondok, mert beszéd közben az álomméz egy részét kellett még lenyalnom a szám széléről. Duplázva tétet megismételtem a választ, ami mindenki meglepetésére jó volt, úgyhogy elégedetten dőlhettem vissza nyugtázó pillantást vetve a okostojás kínai szigetre. Szerencsére idáig nem csak ez az egy zseniális pillanatom volt az osztályban, de ezekre úgyis csak a mamám kíváncsi, úgyhogy nem mesélek többet róluk. A hétfők elég fárasztóak, mint látható, este már csak hagyom a lábam és Pegazust, hogy hazavigyen. Útközben esetleg megállok bevásárolni az öreg Albert-nél, amiből vacsora egy kis varázslat és a szendvics toaster segítségével lesz.