Automated mechanism design

Többeknek feltűnt már, hogy mindenről írtam már, csak arról nem, amiért konkrétan a PhD szól és a fizetést is kapom: a kutatásról. Idáig nem is volt nagyon mit, mivel lassan körvonalazódik a téma, s a felettesem szerint az első év arról szól, hogy megtanuljam azon matematikai eszközöket, amik a kutatáshoz szükségesek és mindent elolvassak, aminek köze lehet a projekthez, illetve azt is, aminek nem, mert az is szélesíti a látóköröm. Az irány alapvetően az algoritmikus játékelmélet lenne, aminél muszáj hangsúlyozni az algoritmikus részt, mert különben nem lehetnénk az operáció kutatási csoportban. Ez kicsit korlátozza is a többi csoporttárssal való együttműködést, mert az operációkutatás játékelméleti aspektusával egyedül a tanárom 3 tanonca foglalkozik (én + az iráni Hossein + a kóreai Csing Vung, akinek értelemszerűen nem ez a neve, de az eredetit nem tudom megjegyezni). Közölünk Hossein van itt a legrégebben, utána következik Csing Vung és én vagyok a legújabb. Csing Vung egyszer mondta is, hogy neki Hossein a jövője. Erre reagáltam, hogy remélem nekem egyikőtök sem lesz az, hehe.
Egyelőre több fő téma is terítéken van, de az első iránycsapás az automatikus mechanizmus tervezésben történt. A mechanizmus tervezés röviden és kevésbé tudományosan játékok kereteinek, szabályainak tervezését jelenti. Ezen szabályokat igyekszünk úgy megkonstruálni, hogy miközben játékosok önös érdekeik szerint cselekedve, saját hasznosságuk maximalizálása szerint játszanak, mégis a mi céljainknak megfelelő eredményt érjék el a játék végén. A játék lehet aukció, közbeszerzés, válási osztozkodás vagy bármilyen más szituáció, ahol több szereplő kerül interakcióba egymással. A mi célunk lehet például a nép jólét, bevétel maximalizálás vagy bármi más nemes vagy nemtelen ügy. Külön figyelnünk kell arra, hogy a játékosoknak megérje részt venni a mókában, illetve, hogy őszintén, a saját preferenciáik kinyilvánításával tegyék. Ez elég összetett probléma, különböző típusú estekhez eltérő optimális megoldás tartozik, vagy még nincs is rá egy. Az automatikus mechanizmus tervezés mindezt azzal fejelné meg, hogy írunk egy programot, aminek csak beadnánk, hogy mi a játék, kik a szereplők, mi a célunk és ő megadná nekünk korlátos időn belül az optimális mechanizmust problémaosztálytól függetlenül. Ez elég elegáns megoldás, én magam is írtam ilyen programot, nagyon szép eredményeket ad, de nagyon hamar kapacitás problémákba ütközünk. A probléma exponenciálisan nő az inputtal így a valóság reprezentálása  erősen korlátozott. A projekt célja tehát az tömörebb reprezentálás, gyorsabb megoldás keresés, illetve  pontos közelítő algoritmusok meghatározása. Előre!

Ha nem is főnix, de legalább egy pislákoló szentjánosbogár

Mint ahogy a rózsaujjú hajnal kél ki a ködből, úgy hasítok Pegazussal reggelente az egyetem felé.  Pegazus a már korábban is emlegetett Excalibur méltó utóda, sötétkék paripám.  Kvalitásaiban túlmutat elődjén is, nem hiába kértek érte sokat (az egyetemtől, hehe). Legszívesebben áramot vezetnék bele távollétemben, nehogy valaki hozzányúljon. Vettem is hozzá igazi biciklis kesztyűt, amiben -5 fokig élvezhetjük egymás társaságát. Az alatt pedig úgyis összefagyunk.

Természetesen mire beérek 9 és 10 között az irodába,addigra a hajnal meg rózsa ujja már rég messze járnak. A reggeli testmozgás mellett Hossein barátian üdvözlő váll és mellmasszázsa adja meg a löketett, melytől tágabbra pattannak a pupilláim, mint bármely kávétól. Kultúráink közti egzotikus különbségeket igyekszem egyelőre világpolgárként kezelni. Ha netalán még ezek után sem érzem magam elég ébernek a munkához, akkor a napi d vitamin bevitelemet szolgáló tonhalas szendvics majszolása közben a magyarországi hírekkel tódítok vért az agyszövetekbe előkészítve őket bármilyen kihívásra. Hétfőnként azonban nem tudom elvégezni a teljes rituálét, ugyanis a reggeli 7.26-os vonattal Utrechtbe kell masíroznom. Az út rendszerint erőnléttől függően 5-10 perc olvasással és 2 óra mínusz 5-10 perc alvással telik. Az ok, amiért testi épségemet kockáztatva ilyen korán indulok eme távoli helyre, az két matek kurzus, amit kimondottan PhD tanoncoknak szerveznek. A kezdeményezés egyébként figyelemre méltó, mivel néhány specifikus tantárgyat a kevés érdeklődő vagy inkább érintett diák miatt nem gazdaságos megszervezni egy adott egyetemen, országos szinten viszont elég lehet rá a kereslet és ehhez a válogatott közönséghez már el tudják csábítani a legjobb tanárokat is. Mivel Hollandia kis ország, ezért a legeldugottabb zeg-zugokból is oda lehet érni 10.15-re az utrechti egyetem matematikai épületébe. 3 tantárgyat is kínálnak egy napra, hogy ne utazzunk hiába, de egyelőre csak kettővel kacérkodtam, s a maradékot inkább a honi egyetemen vettem fel. Ez utóbbiakon meg is látszik a különbség: kevés, de legalább annál felkészületlenebb diákok, ahol azért nem akarnak összeülni megbeszélni a nehezebb feladatokat, nehogy azután hasonló szintűeket kapjanak a vizsgán. Az idegesítő németekről meg majd inkább később lesz egy kirohanásom.

Hiába viszont a nagyszerű szervezés, a korai kelésért a test buszúért kiált a szellem ellen, s az órák vége felé arra csábít, hogy csukott szemmel gondolkodjak, mert az úgy kényelmes. Ám elég egy röpke gyengeség s máris gráfok nőnek az érintő síkokon és minden elmélet egy szintézissé áll össze. Álmaimban. Alapvetően nem lehet szép látvány, ahogy a maastrichti különítmény magában mereng, de még komikus szituációkat is szül a jelenség: Múltkor a szokásához híven egy kérdést tett fel a tanár, olyan félig költői módon, nem várva gyors választ a bamba tömegtől. Viszont kivételesen én tudtam rá a választ és örömömben felébredve a válaszommal törtem meg a csöndet. A reakciókat nézve azonban hírtelen el is bizonytalanodtam, hogy vajon a megoldás csupán álom volt? Vagy már maga a kérdés is?! Halvány remény volt rá, hogy csak simán nem értették, amit mondok, mert beszéd közben az álomméz egy részét kellett még lenyalnom a szám széléről. Duplázva tétet megismételtem a választ, ami mindenki meglepetésére jó volt, úgyhogy elégedetten dőlhettem vissza nyugtázó pillantást vetve a okostojás kínai szigetre. Szerencsére idáig nem csak ez az egy zseniális pillanatom volt az osztályban, de ezekre úgyis csak a mamám kíváncsi, úgyhogy nem mesélek többet róluk. A hétfők elég fárasztóak, mint látható, este már csak hagyom a lábam és Pegazust, hogy hazavigyen. Útközben esetleg megállok bevásárolni az öreg Albert-nél, amiből vacsora egy kis varázslat és a szendvics toaster segítségével lesz.

Kis képek

Az alábbi címen találtok illusztrációt az eddigi történetekhez. Az újakhoz majd igyekszem direktbe feltölteni őket.
http://picasaweb.google.com/csapo.gergely/MaastrichtEMotions#

Amszterdam

Minden igyekezetem ellenére még mindig adós vagyok az első önálló hétvégém beszámolójával, amit egyből a legális könnyű drogok és prostitúció kultúra holland fővárosában, Amszterdamban töltöttem el. Meglátogattam ugyanis régi barátomat, ex ING-is kollégámat, Dávidot új otthonában. Ő is egy frissen külföldre szakadt, türelmetlen fiatal, akinek a helyét aztán én kaptam meg az ING tehetséggondozó programban. Ez utóbbi egy elég sikeres akció, sokan, akik belekerülnek, később könnyen találnak maguknak magasabb pozíciót a cégen kívül belül.
Pénteken estefelé érkeztem az Amszterdam-béli déli pályaudvarhoz, de még pont elcsíphettem a felhők közül metszőn átszökő, utolsó napsugarakat, miktől felragyogtak a körülöttem tornyosuló modern üvegpaloták. Lenyűgöző volt ahogy a kis zöldellő parkok kacsákkal, hidakkal együtt természetes egységet alkottak a csatornákkal szabdalt üzleti negyed kecses acélóriásaival.
A céges vacsorákon edződött, rutinos kollégánk, Frederick javaslatára vacsorázni egy jó nevű, indonéz étterembe mentünk. Külön garcon kísért a helyünkre miután 10 percet várakoztunk, hogy egyáltalán legyen egy asztalunk két főre. A menüt megkaptuk hollandul és angolul is, de ha még németül és franciául is odaadták volna, akkor se mentünk volna többre, mert a megnevezések nagy része így is indonéz volt, ergo bármelyik név rejthette volna a zacskós macskát. Hosszas optimizálás, preferencia rendezgetés után zseniális, áthidaló megoldásként kértünk egy két fős, kvázi degusztációs menüt, mert mindent tartalmazott, amit nem ismertünk. Egyébként is megérdemeltük.
Az egy órás emelkedett hangulatú várakozás még csak fokozta kíváncsiságunkat, hogy mégis milyen ízorgia fog majd minket arcul csapni a vacsora folyamán, ha ennyi ideig készítik elő a hozzávalókat. A misztériumot némileg metörte az a jelenet, mikor a pincér tekintete találkozott az én éhségtől kicsit kopogó, de még mindig kalandtól ragyogó, zöld szempárommal és a homlokára csapva a jegyzetfüzetét hevesen forgatva rohant vissza a konyhára. 10 perc múlva már hozták is elibénk sorjában kis tányérokon a fogásokat. Volt ott minden, amit csak kotorni lehetett a tengerfenékről, vagy a fűszeres szekrény sarkából: garnéla rákok kacsintgattak a paradicsomos pácból rokonszenvezve a rákszirmokkal, chipsek kerültek kalandba az édes mogyorószósszal, csirkék szomorkodtak a főtt tojásaik felett, egyedül a fej nélkül makréla nem tudta kifejezni érzéseit. A kaja karnevál résztvevői sárga rizs, zöldbab, szójacsíra és egyéb zöldségek társaságában várták a buli végét, hogy végre felzabálhassuk őket.
Szerencsére az egész úgy tocsogott valami csípős fűszerben, hogy önmagát fertőtlenítette a vacsora, de küldtünk rá magas alkoholfokú belga sört is biztos, ami biztos. Nem is tudtuk elképzelni, miként is fokozhatnánk még a hangulatot. Azt pláne nem jutott az eszünkbe, hogy a padló tisztaságáról majd egy kisegér fog gondoskodni, aki gyorsan kapkodta fel vacsora végén a lehullott darabokat. A pincérek szerint Amszterdamban ez alap, nincs  min csodálkoznunk. A végén még hálásak is voltunk, hogy legalább a patkányokat nem engedik be. Kicsit viccelődtünk is a szomszéd asztaltársasággal, kinek is lesz desszertje az egér, de azért nem nevettünk olyan jó ízűt rajta.
Másnap délelőtt szintén belga sörök társaságában múlattuk az időt, váltottuk meg sokadszorra a világot, és élveztük Amszterdam további belső és külső szépségeit. A szemközti téren rúdtáncoló, 60 éves, egy szál tangás öregember nem is tudom, melyik értékhez tartozott. A művész úr saját gyártmányú emelőjére erősített fel egy kötelet, majd azon mutatott be látványos tornászgyakorlatokat. Mikor 4 méter magasságból tótágast terpesztett be a nagyérdeműnek, akkor mindenkiből egyszerre tört fel csodálattal vegyített undorral az "úúúóóóááá".
Szerencsére addigra már boldog új számlatulajdonos voltam, úgyhogy semmi nem zökkenthetett ki az örömmámorból. Kiderült ugyanis, hogy az AB Amro banknál lehet holland számlát nyitni BSN szám nélkül akár szombaton is, ráadásul náluk a netes tartalom angol nyelven is elérhető. Az elégedettségemet növelte a pár euróért kötött felelősség és vagyonbiztosítás, amit két lélegzetvétel között sóztak rám a fiókban. Ha nem figyelek még csoportos kedvezményt is kapok, annyit köttettek volna meg velem.
Rámenős volt kicsit az ügyintéző, de tényleg igyekezett minden hasznos információval ellátni. Ő hívta fel figyelmemet többek között  az öt évente megrendezett hajó fesztiválra is, ami már épp két napja folyt a kikötőben. Az egész délutánt végül ott töltöttük Dáviddal fel, s alá járkálva a fregattok, kis, közepes, nagy hajók között a vitorlarengetegben, sőt tengeralattjáróval is találkoztunk! Egy koncerten még ingyenes kalóztetkókat is kaptunk, amire az aluljáróban aztán elismerően bólogattak a szembe jövő punkok.
Az estét egy nosztalgikus olasz étteremben zártuk, ahol az éves tréningek alkalmával már többször is beültünk elfogyasztani a maximum 20 eurós vacsoránkat. Olyan fárasztó és teljes volt az egész napunk, hogy még az ajándékba kapott boromat sem kóstoltuk meg. Majd legközelebb, mikor feljönnek a többiek is.

Bevándorló

Kerek két hét folyamatos ügyintézés, papírtöltögetés, telefonálgatás után kezd pislákolni a fény a regisztrációs labirintus végén, főleg miután anyukám buldózerrel törte benne az utat. Ezúton is köszönöm szépen! A városi önkormányzatnál rendkívül kedvesek voltak, mivel annak ellenére, hogy a születési anyakönyvi kivonat + állandó lakhely szerződés + útlevél szentháromságból az első kettő nem volt megfelelő, mégis igényelhettem BSN számot, ami gyakorlatilag az origó, nélküle a boltban is gyanakodva néznek rám. A lakcímet elhitték bemondásra, a születési anyakönyvi kivonatot meg ráérek később pótolni. Utóbbit el is hozta nagynéném a hétvégén, amit szintén külön köszönök!
A következő fok az Escher féle végtelenített adminisztrációs lépcsőn a bevándorlási hivatal volt Eindhovenben. Elvileg semmi retorzió nem járt volna, ha kihagyom ezt a lépést, de mivel rendes gyerek vagyok sok idővel és a munkanélküli segélyhez kellhet, úgy döntöttem, hogy inkább vonatozom egyet. Az egyetem ingyen vonatjeggyel bátorított az útra és készségesen ki is töltötték helyettem a holland nyomtatványokat. Egyébként is, mint már korábban említettem, mindenhova leszervezték a találka időpontokat (még ha furcsa ütemezésben is), így nekem csak a fenekemet kellett felemelni, ahogy otthon mondanák.
A bevándorlási hivatalban csadorba csavart csajok bevándorlók kisasszonyok intézték a többi bevándorló ügyeit törzskönyvezett hollandok felügyelete alatt. Szívmelengető életkép volt. A szokásos, hivatali kényszercsevegés közben viszont kiderült ama érdekesség is, hogy Hollandiában 3 Csapó él még rajtam kívül: Nóra, Erika és Katerina. Ezek szerint én vagyok az első regisztrált férfi Csapó! Már az első heteimen határokat döntögetek! Talán indítanom kellene egy holland Csapó klubbot is.

Ép testben

Múlt hét csütörtökön elegem lett a tespedésből és felkapva a teljes harci díszt elmentem futni egyet. Eleve regisztráltam magam a hivatali fitneszre egy modern terembe, ahova a többi PhD hallgató is jár felhevült csajokat nézegetni. Elég drága a havi bérlet, de mivel a felét az egyetem állja, így még nekem is megéri. Az első alkalomra beígértek egy kondíció felmérést, hogy majd tudjanak adni személyes edzéstervet, s mivel nem akartam egyből beégni, előzetes futkorászással akartam magam ismét formába hozni. Viszonylag hamar beigazolódtak a félelmeim az állóképességemmel kapcsolatban, mivel bár a halakból nyert protein és omega 3 jól fűtötték a kazánt, az egyéb mechanikus részek nem bírták sokáig húzni a masinát. Azzal biztattam magam, hogy legalább innen már nincs lejjebb és csak fejlődni tudok. Hétfőn meg is jelentem élő valómban, és a kezdeti díj, illetve ujjlenyomatom megadása után neki is állhattam testem acélfegyverré való kovácsolásának. Igen, itt nincs bohóckodás mindenféle kártyával, az ajtó az ujjlenyomatoddal működik. Kissé megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy az emberek nagy része csak bohóckodni illetve saját lelkiismeretét nyugtatgatni jár ide, mert hozzájuk képest még én is én iron man-nek tűntem. Néhány erőgépen még a legnehezebb fokozat is csak bemelegítésre volt elég. Titánnak éreztem magam, az istenek ősének, de valószínűleg a gyors sikerélmény is volt azon gépek célja. Később azért megtaláltam az izomsarkot is, így legalább következő nap egészen le tudtam magam foglalni az izomlázzal. A zuhanyzó és szekrényrendszer is rendkívül modern volt, tökéletesen praktikus kialakítással. Egyedül a 150 kilós férfitangás sporttárs látványa hagyott bennem feldolgozhatatlan élményt, amitől még este is poszttraumás sokkokat kaptam a közösen főzött mexikói babos, zöldséges hússal töltött palacsinták ellenére.

Natalya

Bas (régi barátom még az Erasmusos időkből) szobatársa, Natalya, egy visszahúzódó orosz PhD hallgató. Állandóan marják egymást, mert Bas szeret napközben zenét hallgatni, állandóan jönni-menni, személyes témákról beszélgetni, tapadókorongos pisztollyal lövöldözni, Natalya pedig egyszerűen nem. Mikor a barátjáról kérdezik, azzal tereli a témát, hogy miért nem foglalkoznak inkább nyomorba döntött barátnőjével, akit először felcsináltak, majd terhesen még ki is lett rúgva az egyetemről, mert rossz tanárnak bizonyult (ott igen sokat adnak a hallgatói visszajelzésekre). Minden hárító mechanizmus ellenére szegény Natalyan most mégis nyílt egy igen nagy támadható felület, amivel kies perceinkben mindig fel tudjuk deríteni magunkat. Kiderült ugyanis, hogy rejtegetett barátja matematika tanári állást kapott a holland hadseregnél. Ebben még nincs semmi cifra és minden rendben is haladt egy ideig, ám váratlanul fennakadt a rutin biztonsági ellenőrzésen. A probléma forrása a mit sem sejtő Natalya volt, mert az ilyen biztonsági szintű pozícióknál széleskörű családi vizsgálatot végeznek és az orosz barátnő bizony nem mutatott jól a személyes aktában. Most már két hónapja egyeztetnek a hatóságok az orosz titkosszolgálattal a kiléte felől, s addig se munka, se fizetés. Mi csak remélni (kívánni) tudjuk, hogy Natalya forró szerelme elegendő vigaszt és kárpótlást nyújt ezen megpróbáltatásokkal teli időszakban.