Automated mechanism design

Többeknek feltűnt már, hogy mindenről írtam már, csak arról nem, amiért konkrétan a PhD szól és a fizetést is kapom: a kutatásról. Idáig nem is volt nagyon mit, mivel lassan körvonalazódik a téma, s a felettesem szerint az első év arról szól, hogy megtanuljam azon matematikai eszközöket, amik a kutatáshoz szükségesek és mindent elolvassak, aminek köze lehet a projekthez, illetve azt is, aminek nem, mert az is szélesíti a látóköröm. Az irány alapvetően az algoritmikus játékelmélet lenne, aminél muszáj hangsúlyozni az algoritmikus részt, mert különben nem lehetnénk az operáció kutatási csoportban. Ez kicsit korlátozza is a többi csoporttárssal való együttműködést, mert az operációkutatás játékelméleti aspektusával egyedül a tanárom 3 tanonca foglalkozik (én + az iráni Hossein + a kóreai Csing Vung, akinek értelemszerűen nem ez a neve, de az eredetit nem tudom megjegyezni). Közölünk Hossein van itt a legrégebben, utána következik Csing Vung és én vagyok a legújabb. Csing Vung egyszer mondta is, hogy neki Hossein a jövője. Erre reagáltam, hogy remélem nekem egyikőtök sem lesz az, hehe.
Egyelőre több fő téma is terítéken van, de az első iránycsapás az automatikus mechanizmus tervezésben történt. A mechanizmus tervezés röviden és kevésbé tudományosan játékok kereteinek, szabályainak tervezését jelenti. Ezen szabályokat igyekszünk úgy megkonstruálni, hogy miközben játékosok önös érdekeik szerint cselekedve, saját hasznosságuk maximalizálása szerint játszanak, mégis a mi céljainknak megfelelő eredményt érjék el a játék végén. A játék lehet aukció, közbeszerzés, válási osztozkodás vagy bármilyen más szituáció, ahol több szereplő kerül interakcióba egymással. A mi célunk lehet például a nép jólét, bevétel maximalizálás vagy bármi más nemes vagy nemtelen ügy. Külön figyelnünk kell arra, hogy a játékosoknak megérje részt venni a mókában, illetve, hogy őszintén, a saját preferenciáik kinyilvánításával tegyék. Ez elég összetett probléma, különböző típusú estekhez eltérő optimális megoldás tartozik, vagy még nincs is rá egy. Az automatikus mechanizmus tervezés mindezt azzal fejelné meg, hogy írunk egy programot, aminek csak beadnánk, hogy mi a játék, kik a szereplők, mi a célunk és ő megadná nekünk korlátos időn belül az optimális mechanizmust problémaosztálytól függetlenül. Ez elég elegáns megoldás, én magam is írtam ilyen programot, nagyon szép eredményeket ad, de nagyon hamar kapacitás problémákba ütközünk. A probléma exponenciálisan nő az inputtal így a valóság reprezentálása  erősen korlátozott. A projekt célja tehát az tömörebb reprezentálás, gyorsabb megoldás keresés, illetve  pontos közelítő algoritmusok meghatározása. Előre!

Ha nem is főnix, de legalább egy pislákoló szentjánosbogár

Mint ahogy a rózsaujjú hajnal kél ki a ködből, úgy hasítok Pegazussal reggelente az egyetem felé.  Pegazus a már korábban is emlegetett Excalibur méltó utóda, sötétkék paripám.  Kvalitásaiban túlmutat elődjén is, nem hiába kértek érte sokat (az egyetemtől, hehe). Legszívesebben áramot vezetnék bele távollétemben, nehogy valaki hozzányúljon. Vettem is hozzá igazi biciklis kesztyűt, amiben -5 fokig élvezhetjük egymás társaságát. Az alatt pedig úgyis összefagyunk.

Természetesen mire beérek 9 és 10 között az irodába,addigra a hajnal meg rózsa ujja már rég messze járnak. A reggeli testmozgás mellett Hossein barátian üdvözlő váll és mellmasszázsa adja meg a löketett, melytől tágabbra pattannak a pupilláim, mint bármely kávétól. Kultúráink közti egzotikus különbségeket igyekszem egyelőre világpolgárként kezelni. Ha netalán még ezek után sem érzem magam elég ébernek a munkához, akkor a napi d vitamin bevitelemet szolgáló tonhalas szendvics majszolása közben a magyarországi hírekkel tódítok vért az agyszövetekbe előkészítve őket bármilyen kihívásra. Hétfőnként azonban nem tudom elvégezni a teljes rituálét, ugyanis a reggeli 7.26-os vonattal Utrechtbe kell masíroznom. Az út rendszerint erőnléttől függően 5-10 perc olvasással és 2 óra mínusz 5-10 perc alvással telik. Az ok, amiért testi épségemet kockáztatva ilyen korán indulok eme távoli helyre, az két matek kurzus, amit kimondottan PhD tanoncoknak szerveznek. A kezdeményezés egyébként figyelemre méltó, mivel néhány specifikus tantárgyat a kevés érdeklődő vagy inkább érintett diák miatt nem gazdaságos megszervezni egy adott egyetemen, országos szinten viszont elég lehet rá a kereslet és ehhez a válogatott közönséghez már el tudják csábítani a legjobb tanárokat is. Mivel Hollandia kis ország, ezért a legeldugottabb zeg-zugokból is oda lehet érni 10.15-re az utrechti egyetem matematikai épületébe. 3 tantárgyat is kínálnak egy napra, hogy ne utazzunk hiába, de egyelőre csak kettővel kacérkodtam, s a maradékot inkább a honi egyetemen vettem fel. Ez utóbbiakon meg is látszik a különbség: kevés, de legalább annál felkészületlenebb diákok, ahol azért nem akarnak összeülni megbeszélni a nehezebb feladatokat, nehogy azután hasonló szintűeket kapjanak a vizsgán. Az idegesítő németekről meg majd inkább később lesz egy kirohanásom.

Hiába viszont a nagyszerű szervezés, a korai kelésért a test buszúért kiált a szellem ellen, s az órák vége felé arra csábít, hogy csukott szemmel gondolkodjak, mert az úgy kényelmes. Ám elég egy röpke gyengeség s máris gráfok nőnek az érintő síkokon és minden elmélet egy szintézissé áll össze. Álmaimban. Alapvetően nem lehet szép látvány, ahogy a maastrichti különítmény magában mereng, de még komikus szituációkat is szül a jelenség: Múltkor a szokásához híven egy kérdést tett fel a tanár, olyan félig költői módon, nem várva gyors választ a bamba tömegtől. Viszont kivételesen én tudtam rá a választ és örömömben felébredve a válaszommal törtem meg a csöndet. A reakciókat nézve azonban hírtelen el is bizonytalanodtam, hogy vajon a megoldás csupán álom volt? Vagy már maga a kérdés is?! Halvány remény volt rá, hogy csak simán nem értették, amit mondok, mert beszéd közben az álomméz egy részét kellett még lenyalnom a szám széléről. Duplázva tétet megismételtem a választ, ami mindenki meglepetésére jó volt, úgyhogy elégedetten dőlhettem vissza nyugtázó pillantást vetve a okostojás kínai szigetre. Szerencsére idáig nem csak ez az egy zseniális pillanatom volt az osztályban, de ezekre úgyis csak a mamám kíváncsi, úgyhogy nem mesélek többet róluk. A hétfők elég fárasztóak, mint látható, este már csak hagyom a lábam és Pegazust, hogy hazavigyen. Útközben esetleg megállok bevásárolni az öreg Albert-nél, amiből vacsora egy kis varázslat és a szendvics toaster segítségével lesz.

Kis képek

Az alábbi címen találtok illusztrációt az eddigi történetekhez. Az újakhoz majd igyekszem direktbe feltölteni őket.
http://picasaweb.google.com/csapo.gergely/MaastrichtEMotions#

Amszterdam

Minden igyekezetem ellenére még mindig adós vagyok az első önálló hétvégém beszámolójával, amit egyből a legális könnyű drogok és prostitúció kultúra holland fővárosában, Amszterdamban töltöttem el. Meglátogattam ugyanis régi barátomat, ex ING-is kollégámat, Dávidot új otthonában. Ő is egy frissen külföldre szakadt, türelmetlen fiatal, akinek a helyét aztán én kaptam meg az ING tehetséggondozó programban. Ez utóbbi egy elég sikeres akció, sokan, akik belekerülnek, később könnyen találnak maguknak magasabb pozíciót a cégen kívül belül.
Pénteken estefelé érkeztem az Amszterdam-béli déli pályaudvarhoz, de még pont elcsíphettem a felhők közül metszőn átszökő, utolsó napsugarakat, miktől felragyogtak a körülöttem tornyosuló modern üvegpaloták. Lenyűgöző volt ahogy a kis zöldellő parkok kacsákkal, hidakkal együtt természetes egységet alkottak a csatornákkal szabdalt üzleti negyed kecses acélóriásaival.
A céges vacsorákon edződött, rutinos kollégánk, Frederick javaslatára vacsorázni egy jó nevű, indonéz étterembe mentünk. Külön garcon kísért a helyünkre miután 10 percet várakoztunk, hogy egyáltalán legyen egy asztalunk két főre. A menüt megkaptuk hollandul és angolul is, de ha még németül és franciául is odaadták volna, akkor se mentünk volna többre, mert a megnevezések nagy része így is indonéz volt, ergo bármelyik név rejthette volna a zacskós macskát. Hosszas optimizálás, preferencia rendezgetés után zseniális, áthidaló megoldásként kértünk egy két fős, kvázi degusztációs menüt, mert mindent tartalmazott, amit nem ismertünk. Egyébként is megérdemeltük.
Az egy órás emelkedett hangulatú várakozás még csak fokozta kíváncsiságunkat, hogy mégis milyen ízorgia fog majd minket arcul csapni a vacsora folyamán, ha ennyi ideig készítik elő a hozzávalókat. A misztériumot némileg metörte az a jelenet, mikor a pincér tekintete találkozott az én éhségtől kicsit kopogó, de még mindig kalandtól ragyogó, zöld szempárommal és a homlokára csapva a jegyzetfüzetét hevesen forgatva rohant vissza a konyhára. 10 perc múlva már hozták is elibénk sorjában kis tányérokon a fogásokat. Volt ott minden, amit csak kotorni lehetett a tengerfenékről, vagy a fűszeres szekrény sarkából: garnéla rákok kacsintgattak a paradicsomos pácból rokonszenvezve a rákszirmokkal, chipsek kerültek kalandba az édes mogyorószósszal, csirkék szomorkodtak a főtt tojásaik felett, egyedül a fej nélkül makréla nem tudta kifejezni érzéseit. A kaja karnevál résztvevői sárga rizs, zöldbab, szójacsíra és egyéb zöldségek társaságában várták a buli végét, hogy végre felzabálhassuk őket.
Szerencsére az egész úgy tocsogott valami csípős fűszerben, hogy önmagát fertőtlenítette a vacsora, de küldtünk rá magas alkoholfokú belga sört is biztos, ami biztos. Nem is tudtuk elképzelni, miként is fokozhatnánk még a hangulatot. Azt pláne nem jutott az eszünkbe, hogy a padló tisztaságáról majd egy kisegér fog gondoskodni, aki gyorsan kapkodta fel vacsora végén a lehullott darabokat. A pincérek szerint Amszterdamban ez alap, nincs  min csodálkoznunk. A végén még hálásak is voltunk, hogy legalább a patkányokat nem engedik be. Kicsit viccelődtünk is a szomszéd asztaltársasággal, kinek is lesz desszertje az egér, de azért nem nevettünk olyan jó ízűt rajta.
Másnap délelőtt szintén belga sörök társaságában múlattuk az időt, váltottuk meg sokadszorra a világot, és élveztük Amszterdam további belső és külső szépségeit. A szemközti téren rúdtáncoló, 60 éves, egy szál tangás öregember nem is tudom, melyik értékhez tartozott. A művész úr saját gyártmányú emelőjére erősített fel egy kötelet, majd azon mutatott be látványos tornászgyakorlatokat. Mikor 4 méter magasságból tótágast terpesztett be a nagyérdeműnek, akkor mindenkiből egyszerre tört fel csodálattal vegyített undorral az "úúúóóóááá".
Szerencsére addigra már boldog új számlatulajdonos voltam, úgyhogy semmi nem zökkenthetett ki az örömmámorból. Kiderült ugyanis, hogy az AB Amro banknál lehet holland számlát nyitni BSN szám nélkül akár szombaton is, ráadásul náluk a netes tartalom angol nyelven is elérhető. Az elégedettségemet növelte a pár euróért kötött felelősség és vagyonbiztosítás, amit két lélegzetvétel között sóztak rám a fiókban. Ha nem figyelek még csoportos kedvezményt is kapok, annyit köttettek volna meg velem.
Rámenős volt kicsit az ügyintéző, de tényleg igyekezett minden hasznos információval ellátni. Ő hívta fel figyelmemet többek között  az öt évente megrendezett hajó fesztiválra is, ami már épp két napja folyt a kikötőben. Az egész délutánt végül ott töltöttük Dáviddal fel, s alá járkálva a fregattok, kis, közepes, nagy hajók között a vitorlarengetegben, sőt tengeralattjáróval is találkoztunk! Egy koncerten még ingyenes kalóztetkókat is kaptunk, amire az aluljáróban aztán elismerően bólogattak a szembe jövő punkok.
Az estét egy nosztalgikus olasz étteremben zártuk, ahol az éves tréningek alkalmával már többször is beültünk elfogyasztani a maximum 20 eurós vacsoránkat. Olyan fárasztó és teljes volt az egész napunk, hogy még az ajándékba kapott boromat sem kóstoltuk meg. Majd legközelebb, mikor feljönnek a többiek is.

Bevándorló

Kerek két hét folyamatos ügyintézés, papírtöltögetés, telefonálgatás után kezd pislákolni a fény a regisztrációs labirintus végén, főleg miután anyukám buldózerrel törte benne az utat. Ezúton is köszönöm szépen! A városi önkormányzatnál rendkívül kedvesek voltak, mivel annak ellenére, hogy a születési anyakönyvi kivonat + állandó lakhely szerződés + útlevél szentháromságból az első kettő nem volt megfelelő, mégis igényelhettem BSN számot, ami gyakorlatilag az origó, nélküle a boltban is gyanakodva néznek rám. A lakcímet elhitték bemondásra, a születési anyakönyvi kivonatot meg ráérek később pótolni. Utóbbit el is hozta nagynéném a hétvégén, amit szintén külön köszönök!
A következő fok az Escher féle végtelenített adminisztrációs lépcsőn a bevándorlási hivatal volt Eindhovenben. Elvileg semmi retorzió nem járt volna, ha kihagyom ezt a lépést, de mivel rendes gyerek vagyok sok idővel és a munkanélküli segélyhez kellhet, úgy döntöttem, hogy inkább vonatozom egyet. Az egyetem ingyen vonatjeggyel bátorított az útra és készségesen ki is töltötték helyettem a holland nyomtatványokat. Egyébként is, mint már korábban említettem, mindenhova leszervezték a találka időpontokat (még ha furcsa ütemezésben is), így nekem csak a fenekemet kellett felemelni, ahogy otthon mondanák.
A bevándorlási hivatalban csadorba csavart csajok bevándorlók kisasszonyok intézték a többi bevándorló ügyeit törzskönyvezett hollandok felügyelete alatt. Szívmelengető életkép volt. A szokásos, hivatali kényszercsevegés közben viszont kiderült ama érdekesség is, hogy Hollandiában 3 Csapó él még rajtam kívül: Nóra, Erika és Katerina. Ezek szerint én vagyok az első regisztrált férfi Csapó! Már az első heteimen határokat döntögetek! Talán indítanom kellene egy holland Csapó klubbot is.

Ép testben

Múlt hét csütörtökön elegem lett a tespedésből és felkapva a teljes harci díszt elmentem futni egyet. Eleve regisztráltam magam a hivatali fitneszre egy modern terembe, ahova a többi PhD hallgató is jár felhevült csajokat nézegetni. Elég drága a havi bérlet, de mivel a felét az egyetem állja, így még nekem is megéri. Az első alkalomra beígértek egy kondíció felmérést, hogy majd tudjanak adni személyes edzéstervet, s mivel nem akartam egyből beégni, előzetes futkorászással akartam magam ismét formába hozni. Viszonylag hamar beigazolódtak a félelmeim az állóképességemmel kapcsolatban, mivel bár a halakból nyert protein és omega 3 jól fűtötték a kazánt, az egyéb mechanikus részek nem bírták sokáig húzni a masinát. Azzal biztattam magam, hogy legalább innen már nincs lejjebb és csak fejlődni tudok. Hétfőn meg is jelentem élő valómban, és a kezdeti díj, illetve ujjlenyomatom megadása után neki is állhattam testem acélfegyverré való kovácsolásának. Igen, itt nincs bohóckodás mindenféle kártyával, az ajtó az ujjlenyomatoddal működik. Kissé megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy az emberek nagy része csak bohóckodni illetve saját lelkiismeretét nyugtatgatni jár ide, mert hozzájuk képest még én is én iron man-nek tűntem. Néhány erőgépen még a legnehezebb fokozat is csak bemelegítésre volt elég. Titánnak éreztem magam, az istenek ősének, de valószínűleg a gyors sikerélmény is volt azon gépek célja. Később azért megtaláltam az izomsarkot is, így legalább következő nap egészen le tudtam magam foglalni az izomlázzal. A zuhanyzó és szekrényrendszer is rendkívül modern volt, tökéletesen praktikus kialakítással. Egyedül a 150 kilós férfitangás sporttárs látványa hagyott bennem feldolgozhatatlan élményt, amitől még este is poszttraumás sokkokat kaptam a közösen főzött mexikói babos, zöldséges hússal töltött palacsinták ellenére.

Natalya

Bas (régi barátom még az Erasmusos időkből) szobatársa, Natalya, egy visszahúzódó orosz PhD hallgató. Állandóan marják egymást, mert Bas szeret napközben zenét hallgatni, állandóan jönni-menni, személyes témákról beszélgetni, tapadókorongos pisztollyal lövöldözni, Natalya pedig egyszerűen nem. Mikor a barátjáról kérdezik, azzal tereli a témát, hogy miért nem foglalkoznak inkább nyomorba döntött barátnőjével, akit először felcsináltak, majd terhesen még ki is lett rúgva az egyetemről, mert rossz tanárnak bizonyult (ott igen sokat adnak a hallgatói visszajelzésekre). Minden hárító mechanizmus ellenére szegény Natalyan most mégis nyílt egy igen nagy támadható felület, amivel kies perceinkben mindig fel tudjuk deríteni magunkat. Kiderült ugyanis, hogy rejtegetett barátja matematika tanári állást kapott a holland hadseregnél. Ebben még nincs semmi cifra és minden rendben is haladt egy ideig, ám váratlanul fennakadt a rutin biztonsági ellenőrzésen. A probléma forrása a mit sem sejtő Natalya volt, mert az ilyen biztonsági szintű pozícióknál széleskörű családi vizsgálatot végeznek és az orosz barátnő bizony nem mutatott jól a személyes aktában. Most már két hónapja egyeztetnek a hatóságok az orosz titkosszolgálattal a kiléte felől, s addig se munka, se fizetés. Mi csak remélni (kívánni) tudjuk, hogy Natalya forró szerelme elegendő vigaszt és kárpótlást nyújt ezen megpróbáltatásokkal teli időszakban.

Ezek a hollandok

Szeptember elsején jön vissza Kínából a mentorom, így addig teljesem át tudom adni magam az adminisztrációknak, belemerülök a végtelenített levélfolyamokba, a maradék időmben pedig haszontalan dolgokat olvasgatok, illetve írogatok a blogra. Minderre kiváló helyszínül szolgál az irodám, ahol kortyolgathatom az ingyenes Choco delux-om, miközben Hossein a Ramadán apropójából csendesen emészti magát egész nap. Próbálna ő dolgozni, de ennyi energiabevétellel csak a Facebook és az iráni bulvár média nyomkodására futja. Még mielőtt megírnám, hogy milyen érdekességek is történtek a hétvégén, illetve, miként indul be lassan az egyetemi életem, had osszak meg egy tipikus holland életképet:

Mostanában meghívták a holland miniszterelnököt egy érettségi bálra, aminek az alcíme "izzó kerekek" volt, utalva egy speciális autóversenyre, ahol a cél a gumiabroncsok látványos elégetése különböző trükkös fékezéssel és kanyargással. A hangulat kedvéért az elnök a következő történettel indított (nem szó szerinti fordításban):

"Nemrégen találkoztam egy forma 1-es ismerősömmel, és beszélgetni kezdtünk az élet dolgairól. Elmesélte, hogy legutóbb, mikor szeretkezni készült a barátnőjével és előkészületként felhúzta a kondomot, a leány megállította, hogy nem szükséges, mert már szedi a tablettát. Ő ennek ellenére továbbra is ragaszkodott az óvszerhez. A lány nem értette, hogy mikor ilyen biztonságos a dolog, akkor ugyan miért áldozza fel a szabadság érzését?! Erre a pilóta egyszerűen annyit válaszolt, hogy mert szereti az éget gumi szagát!"

Kíváncsi lennék egy dakotás átiratra.

Leltározás közben találtam régi jegyzeteket, el nem küldött leveleket a 3 évvel ezelőtti kintlét hagyatékaiból. Meddő időszakokban szerintem ki fogok posztolni néhány arra érdemeset, egyrészt, mert még nem olvasta senki őket, másrészt jó újra felidézni, milyen is volt akkor az életem.

PhD canditate

A szerdai nappal hivatalossá vált a PhD státuszom végre. Nem csak az aláírásom került a szerződés aljára, de még a kulcsokat is megkaptam az irodámhoz. 3*4*3 m^3-es kis iroda saját asztalkával, fiókokkal asztali géppel, telefonnal, s közös könyves szekrénnyel. Az ablakból rálátok a főtéri templomokra, és egy kertvárosi részre. Szobatársam, Hossein, egy jámbor iráni srác, idén fogja megszerezni a doktoriját 30 évesen. Mechanizmus tervezéssel foglalkozik, ami nagyjából azt takarja, hogy olyan keretet alakít ki, ahol a szereplők kénytelenek saját preferenciáik kinyilvánítására, főleg közjószágok fogyasztásánál. Legutóbb olvasott cikke az atombombák kereskedelméről szolt. Lehúzva szereti a redőnyt, úgy döntöttem, hogy én is így fogom.

A titkárnők nagyon helyesek, segítőkészek. Nekünk hivatalosan lehet inni ingyen kávét, teát, csak úgy mint a békebeli (magyar) ING-is időkben, még a látszatspórolásos őrület előtt. A PhD kollégák is nagyon kedvesen fogadtak előbb ebédre, később kávéra, végezetül vacsorára hívtak meg. Bas vezetett körbe az épületben hasznos kommenteket fűzve, hogy kitől, mit, mikor érdemes, s egyáltalán.
Este méltón meg is ünnepeltük az érkezésemet. Először egy olcsó közös főzőcskézésről volt szó, ám végül kikötöttünk egy all you can eat szusi étteremben, ahol 2.5 óra alatt Poszeidonná ettük magunkat 28 euróért. Okosan tömtük a bendőnk, igyekeztünk a legdrágább, viszont legkevésbé tápláló falatokból rendelni (a rizst kerültük például). Kipucoltuk a tengerfeneket rendesen, majd Bas haverom luxuslakosztályában locsoltunk fehérbort a tengeri állatkák tömegsírjára. Férfiak voltunk az este a javából.
El kezdtem vezetni egy költség kimutatást, hogy tudjak később tervezni, s úgy látom, hogy hatékonyság ellenére ez az este még sokáig ki fog lógni a sormintából.

Bár még mindig fél szemmel meglesek minden biciklit, hátha újra látom a 3 éve tragikus hirtelenséggel eltulajdonított kis Excaliburom, kinek nekrológját máig nem voltam képes teljesen befejezni, úgy érzem, hogy eljött az ideje a továbblépésnek. Az egyetem 350 euróval támogatja rehabilitációs törekvésemet, ami jól fog jönni akinézett 499 eurós paripához (a maradékot az év végi bónuszból nyesik). A sötétkék Batavus (tipikus városi jószág, bőr üléssel, 3 fokozattal) szerelem volt első látásra, amellett, hogy a méretemben nem volt olcsóbb darabjuk. Nevet még nem leltem neki, úgyis adni fogja magát, mikor jobban megismerjük egymást, s nyerge összeforr a fenekemmel.

Csütörtök lendületet kaptam a délutáni hal, alma uzsonnától és elvágtattam a pályaudvarra vasúti diszkont kártyát igényelni, s biciklit kémlelni. A kerékpárt gyorsan letudtam, ugyanis azt állították, hogy bármilyen márkát is veszek, az nem lehet olcsóbb 800 eurónál. Nem hittem nekik. A vasúti információnál mosolyogva fogadtak és küldtek el, mert fénykép kell a kártyás szerződéshez, ami természetesen nem volt nálam. Mellettük volt viszont egy fotó automata, így én is tudtam nekik kajánul mosolyogni, gondolva, hogy "nem fogtok ti kibaszni velem, akkor is olcsóért fogok utazni"! 5 euró alapvetően nem is nagy áldozat 5 kis képért  , már az első pár utazásnál meg fog térülni, ráadásul bárhova kelhet még. El is helyezkedtem a gépben, s magamra húztam a függönyt. A kálváriám ezennel meg is kezdődött. Első állomásként nem sikerült a papír pénzemet belegyömöszölni, így megkezdtem az apró adagolását könyékig túrva a pénztárcámban. 4,9 euróig el is jutottam könnyedén, ám hiába volt meg a maradék 10 centem, a gép csak minimum 20 centeseket fogad el. OK, mondom 1-0 oda, visszakérem a pénzt és váltok még. Nyomkodtam is úriember, majd eszelős módjára a gombot, de semmit nem volt hajlandó visszaadni. OK, mondom 2-0, kiválasztok egy másik típust, ami csak 4 euró. Lehetőség volt még ugyanis 4 kisalakú hagyományos, illetve vicces kép készítésére is. Gondosan ügyelve kiválasztottam a hagyományos opciót, de mégis a kerge képek kínálatát hozta be pálmafákkal, filmsztárokkal. Nyomtam is volna a vissza opciót, de ehhez az almenühöz valahogy elfelejtettek egyet programozni. 3-0. Az ilyen masinák nagy részénél (például a cseh jegyautomatáknál), ha vársz eleget, akkor törli a rendelést és visszaadja a pénzed. Természetesen itt a hallgatás az beleegyezés, úgyhogy most van 5 euróért egy tengerparti fényképem, ahol egy egyébként helyes csajjal ölelkezem egy pálmafa előtt. 4-0. Jobban mondva nem én ölelkezem, mert pont kihajoltam, mikor csinálta a képet. KO.

Érkezés

A 15 órás kocsikázás már rutin feladatnak számított a Zakyinthos fele átélt 28 órás, buszos kéjutazáshoz képest. Szervezetem automatikus ön-narkózissal próbálta tudatomat teleportálni a két végpont között. Az elszórt pisi és szendvics szünetek alkalmával volt csak lehetőségem szembesülni a valós utazással, ami özönvizek és dugók monoton sormintájából állt.
Maastrichtban a szokásos szeles,esős holland időjárás köszöntött, mint rég nem látott pajtást. Szállásadóink szerint május óta még csak felhőket láttak. Nem hiszek nekik.
Nagyon  takaros kis helyem lesz ebben a félévben, majd rakok fel képeket is róla, ha beszerzek végre egy rendes fényképező gépet. Lehet, hogy havi négyszáz, de kb. olyan, mint otthon: saját hűtővel, mosdóval, fotellel, franciaággyal, nettel, tv-vel. Van közös konyha és egyszer a héten jönnek takarítani is. Maga a hát 5 percre van az egyetemtől és hasonló távolságra a főtértől, piactól. Az utóbbi helyen mindig lehet kapni frissen, olcsón tengeri herkentyűket, ezért elhatároztam, hogy minden nap eszem belőlük tápos csirkék helyett. Így legalább a kőolaj származékokhoz is hozzáedződik a szervezetem.
Az egyetemen szívélyesen fogadtak és a költözködés miatt ért lelki fájdalmaimat ingyen biciklivel és 7445 eurós egyszeri támogatással igyekezték enyhíteni. A fizetésemelési pálya elég világos, miután az összes pozíció bruttó és nettó összegét betették egy táblázatba az eltöltött idő függvényében, úgyhogy az egyedül izgalom az maradt, hogy nem rúgnak-e ki útközben. Minden gyorsan ment, hozzám vágtak egy köteg papírt, hogy majd olvassam el én a tudnivalókat.
Egyedül a HR-es lány van  kicsit zavarban, pedig még nem is találkozott velem. Először a holland egészségügyi kártya másolatát kérte tőlem, amit viszont csak azután lehet igényelni miután kaptam regisztrációs számot az önkormányzattól. Nem tudom mire számított, miután ő maga küldött el augusztus 24-re megbeszélésre az önkormányzathoz...Következő állomásként pedig 25-én 14.45-re Eindhovenbe szervezett nekem randevút, amihez segít majd kiölteni a papírokat aznap délben...Rendben, ehhez  legalább nem kell majd időben utazni, csak teleportálni.
Tegnap bejártuk szüleimmel a város főbb nevezetességeit szépen ráérősen, egy-egy belga sörrel gondoskodva az ízületek gördülékenységéről. Vacsorára egy tengerfenéknyi kagylót ettünk, amit a sörös alapra ráküldve biztosította az esti gyomortisztulást. Különösebb intermezzónk nem is volt napközben leszámítva, hogy anyukámat véletlenül bezárták egy kertbe, miután beosont virágokat tépkedni nézegetni. Állítása szerint gumósak, szóval nem is lenne értelme lopkodni őket. Hiszek neki :).
Egyelőre így telnek első napjaim, a sok teendőm mellett örömmel olvasgatom az otthonról küldött leveleket, amit ezúton is köszönök szépen mindenkinek! Folyt. köv.!

Első!

Második!
Sunáznám!
Engedve az új idők szólításának most én is beállok a külhonba szakadt, blogoló PhD-sok sorába. Amellett, hogy most ez a sikk, remélhetőleg tényleg hatékonyabb eszköze lesz vélt/valós magán/szakmai életem közzétételére, mint az eddigi láncleveles próbálkozások. Mostantól majd legalább nem kell  kukába irányítani a leveleimet, illetve nem lesz sértődés abból, ha valaki ki lett felejtve a címlistából, mert az kattint ide, aki akar, s akkor, amikor kedve tartja.
Enjoy!

U.I.: szabad vélemény formálás van: akié nem tetszik, azét moderálom, hehe!