A szerdai nappal hivatalossá vált a PhD státuszom végre. Nem csak az aláírásom került a szerződés aljára, de még a kulcsokat is megkaptam az irodámhoz. 3*4*3 m^3-es kis iroda saját asztalkával, fiókokkal asztali géppel, telefonnal, s közös könyves szekrénnyel. Az ablakból rálátok a főtéri templomokra, és egy kertvárosi részre. Szobatársam, Hossein, egy jámbor iráni srác, idén fogja megszerezni a doktoriját 30 évesen. Mechanizmus tervezéssel foglalkozik, ami nagyjából azt takarja, hogy olyan keretet alakít ki, ahol a szereplők kénytelenek saját preferenciáik kinyilvánítására, főleg közjószágok fogyasztásánál. Legutóbb olvasott cikke az atombombák kereskedelméről szolt. Lehúzva szereti a redőnyt, úgy döntöttem, hogy én is így fogom.
A titkárnők nagyon helyesek, segítőkészek. Nekünk hivatalosan lehet inni ingyen kávét, teát, csak úgy mint a békebeli (magyar) ING-is időkben, még a látszatspórolásos őrület előtt. A PhD kollégák is nagyon kedvesen fogadtak előbb ebédre, később kávéra, végezetül vacsorára hívtak meg. Bas vezetett körbe az épületben hasznos kommenteket fűzve, hogy kitől, mit, mikor érdemes, s egyáltalán.
Este méltón meg is ünnepeltük az érkezésemet. Először egy olcsó közös főzőcskézésről volt szó, ám végül kikötöttünk egy all you can eat szusi étteremben, ahol 2.5 óra alatt Poszeidonná ettük magunkat 28 euróért. Okosan tömtük a bendőnk, igyekeztünk a legdrágább, viszont legkevésbé tápláló falatokból rendelni (a rizst kerültük például). Kipucoltuk a tengerfeneket rendesen, majd Bas haverom luxuslakosztályában locsoltunk fehérbort a tengeri állatkák tömegsírjára. Férfiak voltunk az este a javából.
El kezdtem vezetni egy költség kimutatást, hogy tudjak később tervezni, s úgy látom, hogy hatékonyság ellenére ez az este még sokáig ki fog lógni a sormintából.
Bár még mindig fél szemmel meglesek minden biciklit, hátha újra látom a 3 éve tragikus hirtelenséggel eltulajdonított kis Excaliburom, kinek nekrológját máig nem voltam képes teljesen befejezni, úgy érzem, hogy eljött az ideje a továbblépésnek. Az egyetem 350 euróval támogatja rehabilitációs törekvésemet, ami jól fog jönni akinézett 499 eurós paripához (a maradékot az év végi bónuszból nyesik). A sötétkék Batavus (tipikus városi jószág, bőr üléssel, 3 fokozattal) szerelem volt első látásra, amellett, hogy a méretemben nem volt olcsóbb darabjuk. Nevet még nem leltem neki, úgyis adni fogja magát, mikor jobban megismerjük egymást, s nyerge összeforr a fenekemmel.
Csütörtök lendületet kaptam a délutáni hal, alma uzsonnától és elvágtattam a pályaudvarra vasúti diszkont kártyát igényelni, s biciklit kémlelni. A kerékpárt gyorsan letudtam, ugyanis azt állították, hogy bármilyen márkát is veszek, az nem lehet olcsóbb 800 eurónál. Nem hittem nekik. A vasúti információnál mosolyogva fogadtak és küldtek el, mert fénykép kell a kártyás szerződéshez, ami természetesen nem volt nálam. Mellettük volt viszont egy fotó automata, így én is tudtam nekik kajánul mosolyogni, gondolva, hogy "nem fogtok ti kibaszni velem, akkor is olcsóért fogok utazni"! 5 euró alapvetően nem is nagy áldozat 5 kis képért , már az első pár utazásnál meg fog térülni, ráadásul bárhova kelhet még. El is helyezkedtem a gépben, s magamra húztam a függönyt. A kálváriám ezennel meg is kezdődött. Első állomásként nem sikerült a papír pénzemet belegyömöszölni, így megkezdtem az apró adagolását könyékig túrva a pénztárcámban. 4,9 euróig el is jutottam könnyedén, ám hiába volt meg a maradék 10 centem, a gép csak minimum 20 centeseket fogad el. OK, mondom 1-0 oda, visszakérem a pénzt és váltok még. Nyomkodtam is úriember, majd eszelős módjára a gombot, de semmit nem volt hajlandó visszaadni. OK, mondom 2-0, kiválasztok egy másik típust, ami csak 4 euró. Lehetőség volt még ugyanis 4 kisalakú hagyományos, illetve vicces kép készítésére is. Gondosan ügyelve kiválasztottam a hagyományos opciót, de mégis a kerge képek kínálatát hozta be pálmafákkal, filmsztárokkal. Nyomtam is volna a vissza opciót, de ehhez az almenühöz valahogy elfelejtettek egyet programozni. 3-0. Az ilyen masinák nagy részénél (például a cseh jegyautomatáknál), ha vársz eleget, akkor törli a rendelést és visszaadja a pénzed. Természetesen itt a hallgatás az beleegyezés, úgyhogy most van 5 euróért egy tengerparti fényképem, ahol egy egyébként helyes csajjal ölelkezem egy pálmafa előtt. 4-0. Jobban mondva nem én ölelkezem, mert pont kihajoltam, mikor csinálta a képet. KO.
